Egy korábbi posztból (http://microtypography.blogspot.hu/2016/12/megszerkesztett-szoveg-xi-fiktiv.html) minden bizonnyal észrevehető volt, hogy szeretem a Fantomas nevű együttest. Ennek köszönhetően szerettem volna egy pólót tőlük, de azokat vagy nem vagy nagyon nehezen és drágán lehet megszerezni, külföldről, így inkább a lógó reprodukálása mellett döntöttem. Ezek közül a Delírium Córdia nevű album reprodukálása bizonyult a legkönnyebbnek, mivel az egyedül feliratból és egy vonalból áll (a vonalról itt most nem lesz szó). Az interneten megtalálható különféle betűtípus felismerő oldalaknak köszönhetően (WhatTheFont!, Font Squirrel, stb.) rájöttem, hogy a felirat Goudy Old Style típussal készült, így rögtön neki is álltam az adott lógó reprodukálásának. Ami először szembetűnő volt, amikor elkészültem az adott szöveggel, hogy maga a lógó egalizálva van. Serencsére a grafikus fordított erre időt. Ami viszont rögtön elkeserítően hatott rám az az, hogy a betűk felett található írásjelek eltérnek a lógó eredetijén láthatótól. Ezek minden bizonnyal utólag kerültek a szöveg fölé. Általánosságban elmondható, hogy az írásjelek laposabbak, hosszabbak és a végeik sokkal hegyeseb végűek, mint a reprodukált felirat esetében.
Néhány betűtípus felismerő oldal:
https://www.myfonts.com/WhatTheFont/
https://www.fontsquirrel.com/matcherator
https://www.fontspring.com/matcherator
Néhány betűtípus felismerő oldal:
https://www.myfonts.com/WhatTheFont/
https://www.fontsquirrel.com/matcherator
https://www.fontspring.com/matcherator
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése